12. fejezet - Meddig bírod?

Waowao! Meglepő dolog számomra, de komolyan ez lenne 2015 első Dark része? Jézusom, nem fogtam fel, hogy valóban ennyire régen írtam nektek részt, igazából sajnálatos módon a napjaim összefolynak, olyan érzetet kelt bennem, mintha csak pár napja írtam volna meg a 11. részt. 

Nos így a rész elején el szeretném mondani azt az információt, ami mostanában a Darkra, a My Saving Gracere, a Save Me Tonightra, a Will You Be My Saviourre, és valószínűleg a Stay With Me-re is ki fog hatni. Van ez az írói válság dolog, amibe most sajnálatos módon belekeveredtem én is. Nos inkább annak mondanám, hogy így, a félév környékén állandó frusztrált hangulatban vagyok, nemsokára eljön a vizsgaidőszakom és bumm, idegroncs leszek. Én nagyon szeretnék nektek részeket írni, és megnyugtatlak benneteket, hogy fogok is, csak talán egy kissé ritkábban, mint a legelején megszokhattátok tőlem. És emiatt nagyon nagyon az elnézéseteket szeretném kérni, tudom, rémes vagyok.

Nos ezt a részt Judit-nak köszönjétek, imádom is, amiért ennyit segített benne. Minden egyes apró részletet átbeszélt velem és kitaláltuk közösen, megpróbált visszahozni ebből a nyomorból, hogy hozhassak nektek egy részt, szóval tapsot a drágának.

Most pedig jó olvasást kívánok nektek így utószóként, puszilok mindenkit, valamint még egyszer elnézést kérek a kellemetlenségekért, hogy ilyen ritkán hozok részeket és talán mondhatjuk, hogy még akkor is túl rövideket. Reméljük hamar megszűnik ez az idióta állapot ♥

És tudjátok, hogy imádnám a kommenteket meg a kis pipákat drágáim ♥

És akkor egy kis old, but still good gifet nektek

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

A telefon csörgött, én pedig összerezzentem a hangjára. Csupán egy századmásodpercig tartott, hogy átfusson a fejemen: Hogyan is reagálna Zayn, ha tudná, hogy bámultam alvás közben? Gyorsan tettettem, hogy aludtam, s még csak most tértem vissza álomvilágból az idegesítő csengőhangra. Morogni kezdtem, csak úgy, ahogyan Zayn is, barna íriszei lassan, lomhán tűntek fel hosszú szempillái alól.
Azt kell mondjam, szinte azonnal éberebb lett, ahogyan meglátta a hívót, arckifejezése eltorzult, de nem a jó irányba. Kíváncsiság fúrta az oldalamat, ezért nyüszítve kérdeztem rá a kilétére.
"Ki az? Mit akar ilyenkor?" Kérdeztem úgy, mint akinek még fogalma sincs arról sem, hogy mennyi az idő, szemeimet dörzsöltem.
"Nem fontos. Mindjárt jövök, ezt elintézem." Kelt ki azzal a mozdulattal mellőlem, egy szál semmiben ment ki a folyosóra, hogy lerendezze a hívást nélkülem.
Azt mondta, hogy nem fontos. Azt, hogy egyáltalán nem érdekes, arckifejezése mégsem ezt tükrözte. Agyam folyamatosan kattogott, nagyokat sóhajtoztam, mielőtt felültem volna, csak bámultam magam elé. Az én telefonom is megrezzent mellettem, egy SMS-t kaptam. Gyorsan kaptam érte és nyitottam meg azt.
--na mi van loulou, dolgoztatnak sokat az új srcok? ;) remélem nem cserélsz el mnnket a kedvükét. eygébknt mi jól vagyunk, csakt egnap kicsit ütésre sikerült a parrrty.-Bennett
Hát persze, kitől is vártam volna ezt a csodásan színvonalas üzenetet, mint a mi drága szőkénktől? Még helyesen írni sem tud. Fogadni mernék, hogy előző este halál részegre itták magukat, most pedig a fele banda másnaposan fetreng valahol, még álomban, a másik fele meg már a fájdalomcsillapítókat eszi, issza a kávét halomra. Megmosolyogtam a bolondságukat, választ kezdtem el pötyögni, miben Zayn szakított meg azzal, hogy szitkozódva becsörtetett. Bevágta maga mögött az ajtót, földre dobált ruháinkba, meg a vízipipába folyton beleakadt a lába, így azokat csak rugdosta, A szekrény ajtót szinte kitépte, erre már automatikusan rezzentem össze és lezárva a telefonomat pillantottam rá.
"Most mégis mi bajod van? Mégis fontos volt a hívás? Ki az isten baszott fel ennyire?" Kérdeztem kissé frusztráltan, valójában viszont tényleg csak a kíváncsiság bökte az oldalamat továbbra is.
"Mondtam már, hogy nem érdekes, ne kérdezősködj feleslegesen!" Rivallt rám magára rángatva egy fekete alsót, majd a fél polc tartalmát leborítva vele ugyan, de egy farmert is kirántott, hogy magára kapja. "Én majd jövök, te pedig itt maradsz ebben a tetves szobában és nem mozdulsz ki, értetted?"
"Ki vagy te, hogy meg----" Kezdtem bele a mondatomba, de addigra már kivágtázott a szobából, egyetlen szó nélkül. Mégis hogy van képe megmondani nekem, hogy itt maradok a rohadt szobájában és nem mozdulok innen?! Újra feloldva a telefonomat fejeztem be az üzenetet válaszul, bár kissé már idegesen, így az én helyesírásom sem volt tökéletes, tőlem furcsa módon még a mondatokat is nagy betűvel kezdtem. Természetesen tagadtam mindent, hadd tudják, hogy ma is a munkában vagyok, megírtam nekik, hogy ne zavarjanak. Na meg persze azt is, hogy talán lecserélem őket a másik bandára, hiszen még az is lehet, hogy picivel kevesebb a munka, meg ilyesmi... Na meg persze sosem tenném ezt velük, reméltem tudják.
Csak azon a fekete hajú sátánon járt az eszem, a cselekedetein, a mondatain. Mérgesen másztam ki az ágyból, bár még mindig lustán és lomhán, a porcikáim fájtak a tegnap este után, nem is tudom, hogy ő hogy mozgott ilyen remekül minden után. Persze, talán ő már hozzászokott. Vicces.
Az eldobott ruháim közt kezdtem keresgélni, de szinte az összes koszos volt, vagy olyan gyűrött, hogy viselhetetlen állapotba került. Ekkor gondoltam arra, hogy valószínűleg csak a haverjai jöttek el, vagy valami idegesítő exe talán, aki felbaszta az agyát, de még az is lehet, hogy egyedül van. Akkor meg miért ne hagyhatnám el ezt a szobát? Megmutatom neki, hogy kinek mondja azt, mint egy gyermeknek, hogy itt maradsz és kész, mert én azt mondtam!
Ezzel a lendülettel és lelkesedéssel kaptam ki a félisten szekrényéből egy másik boxert, amit gyorsan magamra is rángattam, a szobájából nyíló fürdőben megnéztem magam, kissé elszórakoztam a hajammal, mivel idegtépően kócos volt, ugyan lehet, hogy nem lett volna hátrány... De megigazítottam, s így hagytam el a szobáját. A lépcső tetején állva máris beszélgetést hallottam, de egy szót sem értettem belőle. Az ég verjen meg, hogy ennyire kíváncsi természetű ember vagyok! Lejjebb merészkedtem a fokokon, miután pedig már a felénél jártam nem volt visszaút.
Zayn házának lépcsői rémesen nyikorogtak, még nem sokszor voltam az emeleten, de máris utálom.
A nappaliban a legnagyobb meglepetésemre négy emberrel találtam szembe magamat. Két gorilla szerűvel, meg egy hapsival valami öltöny félében pólóval. Nos, remek választás, haver... A negyedik személy meg persze a fekete adonisz volt.
Éreztem, hogy minden tekintet rám szegeződik, a bőrömet szinte perzselték, azonnal kellemetlenül éreztem magamat. Zaynre pillantottam, ajkamra kellemetlenül haraptam rá, ahogy megláttam kissé megvető pillantását, hogy mégis lemerészkedtem. Szinte még el is vigyorodtam, hogy sikerült kijátszanom, viszont a többi ember megijesztett annyira a helyiségben, hogy egyetlen mozdulatot, vagy nyikkanást sem merjek tenni.
"Napot, uraim. Csak vízért jöttem, de már megyek is..." Csúszott ki végül a számon a mondat, amiért majdnem fejbe is csaptam magamat Napot?! Három olyan embernek, akiket még csak nem is ismersz?! Gratulálok Louis William Tomlinson, megcsináltad. Mezítlábasan már el is kezdtem nagy iramban totyogni az ajtó felé, mindent kizártam, csupán pár méterrel volt arrébb, mikor is az egyik nagyobb termetű fickót találtam magam előtt.
Homlokomat ráncoltam, ötletem sem volt, hogy minek állja utamat, majd egyik szemöldökömet megemelve néztem fel a magasabb egyénre.
"Uram?" Kérdeztem rá mégis, valamivel már illendőbben, mint előzőleg sikerült. Választ ugyan nem kaptam tőle a kérdő pillantásra, sem pedig magára az egyenes kérdésre, de valami egészen mást igen. A másik szobában tartózkodó godzilla lépett mögém és hátulról az államra fogva fordította meg elsőnek a fejem maga felé, végül az egész testemet.
"Nocsak, milyen gyönyörű új cicusra tett szert itt valaki..." Jelentette ki fennhangon, én pedig egy gyors pillantást vetettem Zayn felé. Ki az isten ez?! Mit akar tőlem?! Miért fogdossa az államat és hív... Cicusnak?!
"Te csak maradj a---" Kezdett mondatába Zayn észlelve a félelmem, ám a harmadik férfi, ki a helyén maradt csendre intette egy csodálatos 'Kuss'-al.
"Hé Zayn, nem akarod nekem adni ezt a kis édest? Milyen aranyos..." Nyúlt az arcomért a másik is, mire már összeszedtem a bátorságomat és elrántottam a fejemet. Nem! Nem és nem!
"Nézd, nézd, bevadul a kiscica és valami éhes tigris lesz? Bazdmeg, mocskosul jól jártál vele." Jegyezte meg, aki az előbb még az államat tartotta. Mást sem tudtam csinálni, csak hatalmas szemekkel bámulni, a számat tátni. Nem ismertem ezeket az embereket, sokkal nagyobbak voltak nálam, és Zayn csak nézni fogja, ahogyan--- Mit tudom én, a magukévá tesznek?!
"És még a segge is csodálatosan feszes és kerek!" Kiáltott fel Mr. utamat álló személy, ezt megerősítve csapott is rá, majd markolta meg erősen a hátsó felemet. A hideg futkosott a hátamon, az ajkamat haraptam, szemeim miután tányér méretűre növekedtek szorítottam össze őket. Istenem, mennyire igyekeztem erős maradni...
"Fiúk! Elég legyen!" Szólalt meg az erélyes harmadik hang, mivel mindenki figyelmét magára vonta. "Indulunk. Zayn Malik, ne feledd, amit mondtam." Azzal pedig intett az eddig engem ostromlóknak, az én látszólag mindjárt robbanó hollóm pedig csak nézte, ahogyan elhagyják a lakást. Csak pár másodpercig figyeltem, hogy nézi őket, mielőtt minden elhomályosodott előttem. Szemeimet könnytengerek lepték el, testem nehezen mozdult, de gyorsan kapkodtam a lábaimat hozzá, szorosan magamhoz ölelve fúrtam a fejem egy szó nélkül a mellkasába. Bazdmeg, bazdmeg, bazdmeg!
Teste megrezzent, valószínűleg rohadtul megijesztettem ezzel a hirtelen ölelés dologgal. Kiengedte a bent tartott levegőjét, majd pedig két erős karját körém fonta, csupasz hátamat simogatta, csitítgatott, míg én mellkasán zokogtam. Olyan gyengének éreztem magam...
"Semmi baj, Lou. Már elmentek, biztonságban vagy. Nem bánthatnak..." Suttogta gyengéden, bár még mindig éreztem szavain, hogy forrongott a dühtől. Ám azt is, hogy nem rám volt ennyire mérges.
A sírásom lassan, de mégis úgy ahogy hatékonyan csitult. Már csak szipogtam a mellkasán, mikor kissé hátrébb tolt magától, hogy a szemeimbe nézhessen.
"Louis, mondtam neked, hogy ne gyere le. Miért csináltad? Nem voltál szomjas, igaz?"
"Én...É-Én..." Kezdtem el dadogni, végül nagyot nyeltem. "Annyira kíváncsi voltam... És meg akartam mutatni neked, hogy... Nem mondhatod annyira egyszerűen, hogy maradjak ott és ne csináljak semmit... Nem szabadott volna lejönnöm, sajnálom!" Nyüszítettem még mindig a kezdeti sokk hatása alatt attól, amit velem műveltek. Zayn felsóhajtott, egy puszit nyomott a homlokomra, mielőtt utoljára magához ölelt.
"Menjünk és együnk valamit." Dörmögte, csókot hintett ajkaimra, s a konyhába indultunk.

Azt hiszem, hogy ezt a napot sem fogom elfelejteni míg élek.

11. fejezet - Bocsánat

Sziasztok! :) Nos, meghoztam a következő Dark részt, bocsánat, hogy ennyi késéssel. Tényleg igyekeznem kellene összeszednem magamat, és gyakrabban írnom nektek, igaz? Nos, mindenesetre remélem, hogy tetszeni fog a rész :) Jó olvasást kívánok! :D

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

A hetek ismételten teltek, én pedig még mindig semmit sem tudtam Zaynről. Folyamatosan Harry szavai jártak a fejemben. Túl elfoglalt a munkájával, ha lesz esze, majd idejön és bocsánatot kér. Bocsánatot fog kérni. A srácok már harmadik napja nem voltak itthon. Valami kisebb, két hetes turnéra mentek az országon belül, én is csak azért maradtam itthon, mivel kissé beteg lettem, mielőtt elindultak volna, ők meg azt mondták, nem lesz rám szükségük. Pihenjek. Nos, hihető lenne, ha nem a lakótársaimról lenne szó. A hatalmas ház minden nap túl üres volt, csendes. Már éppen azon gondolkoztam, hogy összecsomagolok és utánuk indulok, úgyis minden nap tudtam, hogy hol vannak, meddig és mi a következő állomás. Valamelyikőjük mindig értesített mindenről. Voltak akik olyan dolgokról is, amikre nem voltam kíváncsi, de mégis tudnom kellett róla. Igazából csak mosolyt csalt az arcomra.
Attól függetlenül, hogy a srácok nem voltak itthon, én minden nap bent ültem a stúdióban és dolgoztam. Csak most igazából teljesen más emberek kéréseit teljesítettem egész álló nap. Kevésbé voltak fárasztóak, mint a sajátjaim. Nem tudom, hogy nem mertek annyi mindent kérni, mivel új voltam a környezetükben, vagy valóban ennyire kis igényűek, de örültem neki, hogy nem minden nap hulla fáradtan estem haza. Már délután négykor hazaértem aznap. Nem volt sok dolgom, így már sötétedés előtt haza is értem kocsival. Gyorsan szabadultam be az ajtón és zártam is vissza az. Első utam a fürdőbe vezetett egy frissítő zuhanyért, a második a konyhába, hogy forrócsokit készítsek. Amíg a tejet a mikróba tettem a nappaliba sétáltam, hogy bekapcsoljam a TV-t, hogy megnézzem van-e valami értelmes műsor benne. A híradóban éppen furcsa bűntényekről beszéltek, de sosem érdekelt igazán. Mindig is tudtam, hogy mennyire veszélyes környezetben élek, milyen emberek élnek a világon. A nő azt mondta, hogy a rendőrségnek még ötlete sincs, hogy ki vagy kik lehetnek a rejtélyes elkövetők. Hallottam ezt persze a konyhából, míg a mikró hangos csipogásai után végre eljutottam odáig, hogy beletegyem a csokoládéport az italomba. Ez után indultam vissza a kanapéra, hogy csendben és békességben elfogyaszthassam az italomat. Még kissé forrónak bizonyult, szóval a kávézó asztalra tettem és hallgattam a híreket, bár a fele sem érdekelt, így a laptopomhoz nyúltam. A twittert nézegettem, az instagramot, hogy elüssem az időt. Legalább addig, amíg egy kicsit lehűl a túlforrósított bögrém. A régi csapattársaim képeit, posztjait nézve jutott eszembe, hogy mennyire régen is voltam utoljára focizni, pedig milyen sokat eljártam régen, mennyire imádtam. Így határoztam el, hogy ha lesz időm, míg a többiek nincsenek itthon újra meglátogatok majd pár edzést. Hiányzott már ez a kis testmozgás az életemből. Úgy 20-30 értelmetlen poszton görgettem lejjebb, mire nagyot sóhajtva untam meg a dolgot és csuktam le a gép tetejét a kanapén magam mellé téve. A kezembe vettem a távirányítót, s már éppen találtam is egy műsort, ami érdekelt, letettem a kapcsolót, ezúttal végre a bögrét kézbe véve. A számhoz emeltem, orromba szívtam az imádott illatot, s már éppen belekortyoltam volna, mikor csengőt hallottam. Ki az isten zargat ilyenkor?! Nagy sóhajtással, pár káromkodás elmormogásával tettem vissza a dohányzóasztalra a bögrét és nagyot nyeltem. Az ajtóhoz sétáltam és leakasztottam mellőle a kulcsomat, hogy a zárba dugjam azt és elfordítsam benne. Gyorsan mozogtam, próbáltam minél hamarabb lerendezni ezt a dolgot, de nem éppen az fogadott, mint amire számítottam. A szívem a torkomban kezdett el dobogni, még azt sem tudtam, hogy mit mondjak.
“Zayn?!” Szakadt ki belőlem mégis egyetlen szó, ahogyan megláttam az ajtóban. Próbáltam nem megkönnyebbült vagy meglepett arcot vágni, hanem inkább mérgeset, de elég kevés sikerült ennek az eléréséből.
“Szia Louis. Bocs, zavarlak?” Kérdezte viszonylag normálisan, nem úgy, ahogyan a legutóbb köszöntött.
“Ami azt illeti, igeen. Szóval mondhatnád gyorsabban is, hogy mit akarsz.” Erőltettem magamra egy erősebb személyiséget, ami nem igazán az én stílusom volt, de muszáj volt megmondanom neki, amit gondoltam. Bár már abban a másodpercben megbántam a dolgot, ahogyan kimondtam.
“Bocsánatot akartam kérni, amiért a múltkor bunkó voltam. Harry mondta, hogy szerinte elég rosszul érezted magad miatta?” Jelentette ki igazság szerint, mégis egy kis kérdést éreztem a hangjában.
“Én? Rosszul? Hova gondolsz, én aztán nem!” Húztam fel az orromat, de tudtam, hogy mennyire rosszul hazudok. Soha, senki nem hitte még el, amit hazudtam.
“Nem úgy nézel ki.” Fogta meg hirtelen az államat hatalmas, meleg kezével és fordította úgy a fejem, hogy mélyen a szemembe tudja ásni csokoládébarna szempárját. Normális esetben gyönyörűnek mondtam volna őket, de most volt benne valami más. Nem, nem arról beszélek, hogy még nem bocsájtottam volna meg neki, hiszen már azzal a szóval, hogy bocsánatot akar kérni megtettem. Amíg ezeken gondolkoztam hajolt rá az ajkaimra csókot lopva róla. Talán hülyeség volt vagy nem, de viszonoztam neki. Arra nem is figyeltem, hogy mindeközben kihúzott a házból ügyesen behúzva valahogyan maga mögött az ajtót, egyedül a zár kattanására figyeltem fel és szakadtam el tőle.
“Mégis mi a francot csinálsz?” Kérdeztem felhúzva a szemöldököm, az ajtót néztem, majd kezét, ahogyan zsebre teszi a kulcsot.
“Mutatok neked valamit. De nem itt.” Ejtette szavait már zavarosabban, mint az előbb. Éreztem valami furcsát rajta, miközben csókolt. Füst szag lehetett, de nem cigaretta szaga. Igazság szerint el sem tudtam dönteni, hogy mi volt az, de tippem azért volt. Zayn Malik nem igazán volt magánál, maximum addig, amíg átjött, megkockáztattam, hogy még akkor is, mikor kinyögte a bocsánat kérését, de arra már kevesebb volt az esély. Megfogta a kezemet és a saját háza felé kezdett el húzni. Nem zárta be az ajtót, igazából még kissé résnyire nyitva is hagyta azt. Hát ez az ember valami hihetetlenül feledékeny vagy idétlen! A friss levegőről belépve a házba ugyanaz a füst szag csapta meg az orromat, amit a Zaynnel való csókolózás közben éreztem.
“Mi az isten ez?!” Csattantam fel végre az orromhoz kapva, Zayn viszont csak nevetett.
“Csak egy kis fű, ne fossál már, Louis!”
“Mi az, hogy ne fossak már?! Mindjárt haza is megyek, csak engedj el!”
“Dehogy mész!” Reagált azonnal és fordította el a kulcsot a zárban utána zsebre téve azt. Nem támadott le azonnal, ahogyan számítottam rá, egyszerűen csak a nappaliba rángatott, és úgy viselkedett, ahogyan egy normális ember tette volna, mintha az előbbi 4 mondat el sem hangzott volna.
Megkérdezte, hogy mégis mi volt olyan fontos otthon, amiért zavart volna, én pedig egész készségesen válaszoltam meg, hogy bizony a forrócsokim elfogyasztásában zavart meg, mire kaptam tőle egyet. Igazából teljesen jó ötletnek tűnt, aranyosnak találtam, hogy csinált nekem, és azonnal meg is ittam, hiszen nem lett annyira forró, mint az enyém, otthon. Egész addig tartottam ilyen jó ötletnek, amíg nem kezdtem el furcsán érezni magam. Nem sokáig tudtam gondolkozni azon, hogy mit rakhatott az italomba, azonnal túl jól éreztem magamat hozzá. Éreztem, hogy az arcom vörösbe vált, mikor Zayn a nyakamra hajolt, csókolgatta és idióta dallamokat dúdolt rajta, mikor nem puszikkal hintette folyamatosan vagy szívta a vékony bőrt. Szemeimet csak ritkán, rövid időre hunytam le, tetoválásain húztam végig ujjaimat, néztem a tintával örökre átszínezett bőrét. Izmai, tetoválásai valahogy most gyönyörűbben hatottak, mint valaha. Lerángattam róla a felsőtestét védő trikót, mikor is feltűnt a rúzs, ajaklenyomat tetoválása a szárnyakkal. Megnyaltam az ajkaimat, előrehajolva nyomtam csókot a rúzslenyomatra, többször is egymás után.
“Csak nem tetszenek, Louis?” Kérdezte mély, rekedt hangon. Olyan érzésem volt, hogy Zayn nem kicsit volt tele szexuális vágyakkal. Normális esetben valószínűleg azon gondolkoztam volna, hogy csak azért kért bocsánatot, hogy megfektessen, de a drog hatása alatt eszembe sem jutott.
“Tetszenek. Imádom őket.” Suttogtam bőrére, mire már csak azt vettem észre, hogy ő is megszabadít a felsőmtől, ezzel felfedve maga előtt azt az eddig kevés tetoválásomat, amit sikerült elérnem. Az egyetlen tetoválásom még csak a szarvas volt a szívvel és a kulcscsontom alatt elhelyezkedő ‘It is what it is’ felirat. Zayn hümmögött a tetoválásaimat látva, majd megnyalta az ajkait. Ködös szemekkel nézett fel rám, egyenesen a szemeibe.
“És szeretnél még?”
“Igen.” Válaszoltam teljesen egyszerűen, mire felhúzott a kanapéról és gondolom a saját szobájába vezetett. Igazság szerint rendezett szoba volt, sötétvörös falakkal. A redőny le volt húzva, az egyetlen fényforrás a szobában egy vörös-narancssárga fényben tündöklő lávalámpa volt, ugyanis Zayn nem kapcsolta fel a villanyt. Hangulatos volt, igazán tetszett. Az ágyára másztam, lehasaltam rá, hogy láthassam, ahogyan a szekrényhez lép és leguggol, ezzel pont remekül felém mutatva hátsófelét. Végül egy kisebb tetoválógép szerűséggel tért vissza hozzám és ült mellém az ágyra beharapva az ajkát. Megfogta az egyik kezemet és végigmérte. Szeme végigfutott az egész testemen, mielőtt összerakta volna a gépet és újra a kezemhez tért volna vissza.
“Akkor majd én kitetovállak.” Vigyorgott rám, én pedig viszonozva a gesztust ültem fel és engedtem meg, hogy úgy forgassa ki, vagy tartsa a karomat, ahogyan ő akarja. Egy csókot loptam az ajkairól, mielőtt még elkezdte volna a műveletet. Akkor viszont fel is szisszentem.
“Fáj?” Kérdezte puszit nyomva az ajkaimra.
“Nem! Csak csináld!” Parancsoltam rá, mit készségesen végre is hajtott.
Alig fél óra telt bele, mire egy újabb tetoválással lettem gazdagabb. A felkaromon ékeskedett egy ‘Far Away’ felirat, aminek ugyan fogalmam sincs, hogy mi értelme volt Zayn részéről, de nem most lesz az ideje, hogy megkérdezzem. Zayn ujjait többször is végigfuttatta a még érzékeny bőrfelületen, mielőtt bekente volna, rögtön az után pedig vízipipát és dohányt vett volna elő. Mindketten épp eleget szívtunk belőle ahhoz, hogy a gondolataink teljesen más irányba terelődjenek. Már csak arra emlékeztem, hogy az ágyon kötöttünk ki, egymás ruháit letépve és a földre dobálva.

****************

Zayn ágyában ébredtem fel reggel, az ő erős karjai öleltek át, fejemet a mellkasába ástam, meztelen testünket egyetlen takaró fedte, a fejem úgy fájt, hogy azt gondoltam, még az is jobb lenne, ha itt döglök meg. Szememmel az órát kezdtem el keresgélni. 13:49. Kellett egy pár perc, mire felfogtam. Elmúlt háromnegyed 2?! Nem voltam dolgozni! Tegnap úgy hagytam mindent a lakásban!
Éppen felkelni akartam, mikor a fejem fájni kezdett, valami súrolta a karomat, amire kis szúró érzést éreztem. Lenéztem rá, s bizony a Far Away tetoválás ott díszelgett a karomon. Nem álom volt. Zaynre néztem. Természetesen megbocsájtottam neki. Gyönyörű volt, ahogyan fekete haja kócosan lógott bele arcába, hosszú szempilláinak árnyékai csíkokat húztak az arcán. Duzzadt ajkai elnyíltak kissé, ahogyan a levegőt ki és befújta álmában. Gyönyörű teremtés volt, látni pedig mindennél jobb érzés volt. Egész addig, míg nem csörrent meg Zayn telefonja, s ébredezni kezdett... 

Akkor még semmit sem sejtettem.

10. fejezet - Egyszeri alkalom

Sziasztok sziasztok :) Itt vagyok megint és a Dark 10. része is. Nos, igyekeztem eléggé kifejezni az érzelmeket a részben, de fogalmam sincs, hogy mennyire jártam sikerrel vele és mennyire nem, ezt döntsétek el inkább ti :) Nos, mint talán sohasem, semmit nem tudok mondani a részről. Mindössze nagyon szépen meg szeretném köszönni nektek, hogy a blog már elérte a több, mint 2500 nézettségszámot! Imádlak titeket, hihetetlen büszkévé tudtok tenni ezzel. Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagytok nekem, jó olvasást kívánok nektek a részhez!

Puszi!

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

A csengő megszólalt, én pedig összerezzentem a hangjára. Zayn itthon van, ki tudja, lehet, hogy éppen valakivel van itthon. A gondolatmenet 100x cikázott át az agyamon, hogy az éppen valakivel való ágy- esetleg kanapétornáját megzavartam. Az ajtó felső részén lévő üvegben egy alakot, csupán egy árnyékot láttam meg közeledni. Az ajtó hamarosan ki is nyílt, én pedig egy viszonylag feszült, fekete hajú szépséggel találtam szembe magamat.

„Louis? Mi az rohadt életet keresel te itt?” Hallottam a kérdést, megrezzentem ismételten, de mégis kellett idő, mire még fel is fogtam és felemeltem a fejemet. Rápillantva tulajdonképpen nem dühöt láttam, de ideges volt. Nem rám volt mérges, de láthatóan zaklatott volt. Talán tényleg megzavartam volna valamiben? Azt viszont nem gondolom, hogy éppen megfektetett volna valakit, mikor ideértem. Teste nem arról árulkodott.

„Zayn?” Kérdeztem vissza, hangnemén erősen nagyokat pislogtam. Szinte már azon csodálkoztam, hogy nem robbant fel a feje. „Idegesnek tűnsz. Csak beszélni akartam veled valamiről.”

„Mégis miről? Arról, hogy a múltkor megdugtalak? Nem mondták még, hogy nem vagyok a párkapcsolatok híve? Akkor én most mondom. Sajnálom, hogy össze kell törnöm azt az aranyos kis lelkedet, de nem kellesz. Most pedig szia!” Hadarta el a szavait, már fordult is volna sarkon, hogy rám csapja az ajtót, mikor megállítottam, felkarját erősen markoltam.

„Akkor mégis mire volt jó mindez?! Ekkora seggfej lettél volna, hogy addig próbálkoztál nálam, amíg be nem adtam a derekam egy kurva sexre és ennyi?!” Kérdeztem felemelve a hangom, de csak egy szúrós pillantást kaptam viszonzásképp.

„Okos vagy, egészen jól átlátod a helyzetet. Éppen erről van szó. Viszlát, Louis!” Zárta rövidre a témát karját kirántva ujjaim közül, s az ajtó már csukódott is. Szinte el sem tudtam hinni, hogy ezt mondta. Talán ettől rettegtem volna? Éppen attól, hogy ezt fogja válaszolni? Semmit sem tudtam tenni, csupán lefagyva álltam az ajtóban, szavai a fejemben ismétlődtek. Átláttam a helyzetet? Egyedül egy sexre kellettem neki? Harrynek ezek szerint igaza volt. Ő nem keres embereket a kalandok után, őt magát pedig nem érdemes keresni. A pumpa egyre jobban felment az agyamban. El sem akartam hinni, hogy ennyi volt. Csak ennyire voltam jó, mint egy ribanc, akit az út széléről felszed az autópályán, hogy egyszer kidugja magát. Rémesen éreztem magam, a szívem és az agyam ketté akart hasadni. Talán a mellkasomban üresség tombolhatott, a fejem viszont szét akart repedni a fájdalomtól. Lassan indultam el hazafelé, de még mekkora szerencse, hogy csak a szomszédba mentem. Az ajtót hangosan csaptam be magam után nem is törődve a kérdésekkel, hogy mi történt, jól vagyok-e. Hasonlók. Nem kell tudniuk arról, hogy mi történt és nem kell, hogy megkérdezzék jól vagyok-e. Nem vagyok jól, de leszarom. Majd egyszer túl fogom magam tenni rajta.

„David, lennél olyan aranyos, hogy ma egyedül hagynál a szobában?” Kérdeztem végül feldúlt hangon, még csak arra sem méltatva őket, hogy rájuk nézzek. Mekkora egy seggfej is vagyok.

„Persze, pihenj csak.” Hallottam hangját, a meglepettség, egy kevés aggodalom tisztán hallatszódott benne.

„Köszönöm.” Nyögtem oda még ennyit, mielőtt kettesével szedve a lépcsőket a szobánkba siettem volna. Az ajtót bezártam, az ágyamra vetődtem. Semmi mást sem tudtam csinálni, mint feküdni ott és gondolkozni. Még mindig csak annak a seggfejnek a szavai jártak a fejemben. Egyszeri alkalom voltam. Csak a szomszéd gyerek, akit egyszer megszerezhetett magának, mint egy trófeát, strigulát húzva a többi mellé, hogy ezt is megfektettem. Emésztettem magam, utáltam, hogy belementem ebbe az egészbe és hagytam neki. Csak azért, mert egyszer megmentette a seggemet egy rohadt részeg állattól. Ahogyan ezen gondolkoztam lassan nyúltam az ágyam mellett álló kis szekrényért és húztam ki a fiókot. Egy doboz cigarettát tartogattam ott. Mindig csak akkor szívtam ezt a tüdőromboló hülyeséget, ha ideges voltam. És most az voltam. Kihúztam egy szálat a dobozból, felkaptam mellőle a gyújtót és az erkélyre sétáltam. A korláton megtámaszkodva szippantottam bele elsőnek a friss, esti levegőbe, mielőtt a számba vettem volna a szálat, s meggyújtottam volna azt. Szinte csak kettőt szívhattam bele, mikor elkezdtem gondolkozni, hogy miért nem jó most ez sem. Nem tartott sokáig rájönnöm. Zayn Malik egész rohadt házában ez a füstszag terjeng, áramlik ki belőle, akár valami bombarobbanás gáza. Hirtelen fintorogva nyomtam el a korláton a csikket, bár még a felét sem szívtam el és dobtam el azt olyan messzire, amennyire csak tudtam, azon nyomban vissza is sétálva a szobába. Az ágyra ülve az ölembe vettem a laptopomat és a fejhallgatómat, zenét hallgatva és idióta, értelmetlen oldalakat böngészve próbáltam elütni az időt és nem gondolni rá addig, hogy elálmosodjak és aludni tudjak. Nos, hogy őszinte legyek az oldalak sehogyan sem kötötték le a figyelmemet, a zene pedig minden egyes kis szavával, lüktetésével őt és a szavait jutotta eszembe. A laptop használat sem tartott tovább fél óránál, mikor is lecsaptam a tetejét és sóhajtva a helyére tettem. Lentről még hallatszódott a többiek önfeledt nevetése, kiabálása. Legalábbis úgy tűnt, hogy nekik jó hangulatuk van.

Éppen ésszerű magyarázatot próbáltam keresni a történtekre, mikor a hangok csendesedni kezdtek, később pedig lépteket hallottam felfelé a lépcsőn, ez után kopogást. Hang viszont nem társult mellé. Most komolyan, találjam ki ajtón keresztül, hogy ki az? Kiordítani nem akartam, így végül amellett a megoldás mellett döntöttem, hogy kinyitom. Hátha az ember, aki aktuálisan az ajtó előtt áll egy kicsit le tud majd foglalni. Lassú, lomha léptekkel csoszogtam el az ajtóig és fordítottam el benne a kulcsot. Legnagyobb meglepetésemre éppen Harryvel találtam szembe magamat.

„Louis, beszélhetnénk?” Tette fel a kérdést. Elsőnek „ööö”-ztem egy sort, majd bólintva engedtem álltam arrébb és engedtem be. Elsőnek szétnézett, majd az enyémmel szemközti ágyra, Davidére pillantott és leült rá. „Takaros kis szoba. Ha jól vettem le csak a fültágítós sráccal osztozkodsz rajta.” Állapította meg, tulajdonképpen helyesen is.

„Igen, Daviddel.” Helyeseltem törökülésben ülve a saját ágyamra, így néztem körbe én is a szobánkban, majd újra a göndörre vezettem a tekintetem. „Szóval miről akartál velem beszélni?”

„Most egész nyugodtnak tűnsz. De ha jól vettem le, akkor nem éppen szép dolgokat hallhattál Zayntől?” Jelentette ki ezt is, ugyan egy kevés kérdéssel a hangjában. Igaza is volt, ezért csak bólintottam.

„Igazság szerint annyit tudok elmondani róla, hogy egy rohadt seggfej.” Vallottam be az igazságot. Végül is, ezt gondoltam, ő pedig a barátja, tehát ismeri. Miért is kellene éppen előtte titkolóznom?

„Milyen volt? Hogy viselkedett?”

„Elsőnek azt hittem, hogy fel fog robbanni ott előttem. Igazán frusztráltnak tűnt.”

„Valószínűleg pont nem a legjobb pillanatában találtad meg. Zayn ilyen. Hogyha nem gondolta komolyan talán majd megkeres. Csak ne utasítsd el nagyon durván, ha még egyáltalán akarod vele tartani a kapcsolatot.”

„Miért akarnám? Egyszerűen lekoptatott, éppen csak azt ki nem mondva, hogy egy éjszakás kalandnak való ribanc voltam a számára.

„Mondtam már neked, hogy elfoglalt a munkája miatt és gyakran frusztrált is miatta. Majd ha többet akarsz tudni Zaynről, akkor, ha bocsánatot kér vagy ilyesmi visszafogadod. Én nem fogok neked beszélni a munkájáról, az én fejemet szedné érte. Majd ő maga elmondja. Csak tudd, ő még ennyit nem szenvedett azért, hogy megdughasson valakit. Ha ennyire makacs voltál az elején hagyott volna a picsába, remélem tudod. Nem hinném, hogy most ezt ennyivel lerendezné. Hogy frusztrált állapotban lekoptatott a francba.” Fejtette ki az álláspontját, viszont nekem mintha csak fáziskésésem lett volna minden egyes szava később esett le. Amikor a stúdióban találkoztunk még arról akart meggyőzni, hogy Zayn nem fog keresni és hagyjam a francba, most viszont, hogy én kerestem őt arra akar rávezetni, hogy csak ingerült volt, és várjam ki, hogy visszajöjjön bocsánatot kérni? Semmi logikát nem láttam benne, de bólogattam. Titkon talán mégis éppen abban reménykedtem, hogy ez be fog következni és igaza volt. Elvégre a barátja, nem? Ismeri!

„Inkább ezen gondolkozz ahelyett, hogy azon a sok faszságon amit mondott. Csak gondoltam, hogy közlöm.” Mondta, majd felállt az ágyról és kifelé indult. „Jó éjszakát Louis.” Tette még hozzá mielőtt kilépett volna.

„Jó éjt Harry. Egyébként! Megmondanád Davidnek, ha még ébren van, hogy nyugodtan feljöhet a szobájába? Nem fogom megenni miatta.” Kötöttem a lelkére apró, talán kissé erőltetett mosollyal, mire egy bólintást kaptam válaszul. A fürdőszobába igyekezve tusoltam le hihetetlen gyorsasággal, majd kapkodtam magamra a pizsamámat és siettem vissza a szobába. Nyugtáznom kellett, hogy szobatársam még nem tért vissza a saját ágyába –vagy talán nem is fog-.

Mindenesetre én azonnal a saját ágyam vettem célzásba, telepedtem be a takaróm alá. Sokáig jártak még Harry szavai az agyamban, mielőtt még elnyomott volna az álom.

Éppen Róla álmodtam. Zayn Malikról, a seggfej szomszédomról.

9. fejezet - Kételkedés

Sziasztok! :) Nos rengeteg kihagyás után ugyan, de meghoztam a Dark következő részét. Remélem nem baj, hogy ilyen sokára sikerült összehoznom, remélem, hogy nem fogtok elpártolni tőlem azért, mert mostanában ennyire leépültem és ritkán tudok nektek részt hozni, tényleg nagyon sajnálom és nem tudom elégszer elmondani mennyire igyekszem ezen változtatni. Nos, itt ez a Dark rész, jó olvasást kívánok hozzá. Puszi!
PS: nagyon szépen meg szeretném köszönni nektek a több mint 2000 nézettséget! Imádlak titeket! ♥
PS2: Mellékletként pedig a kedvenc Zouis képem. Egyszerűen imádom ezt, több helyen is a hátterem :)

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Már napok teltek el azóta, hogy aznap lefeküdtem Zaynel. Egészen hamar, szinte rögtön utána haza is mentem. Közölni akartam a srácokkal én magam, hogy rendben vagyok, tölteni akartam velük egy kis időt kiengesztelés képpen azért, mert annyira csúnyán ott hagytam őket kitakarítani az egész lakást. Ez már a 3. nap mióta nem láttam őt, s azt nem mondhatnám, hogy kezdett aggasztani, de valahogy hiányolni mégis. Többször is megfordult a fejemben, hogy ez vajon neki mire volt jó, hogy neki én mit jelentettem? Egy "megduglak és kész" kalandot? Többet? Akkor nem tűnt volna el így, egy szó nélkül. Bár eddig is mindig én mentem hozzá. Gyerünk már, Tomlinson! Attól semmi nem lesz jobb, hogy magaddal veszekszel az ilyeneken.

Ma is éppen a munkában voltunk. Újra bele kellett vetnünk magunkat a klipforgatásba, a dalok felvételébe, én pedig örültem neki, hogy mindössze ennyi dolgom volt. A fiúk keményen dolgoztak, míg én mindössze kávét hordtam, papírokat, telefonokat intéztem.

Ebben a másodpercben is éppen 4 különfajta kávéval mentem visszafelé a stúdióba. Nem is figyeltem arra, hogy hova lépek, hova megyek. Egyetlen dolog, vagy inkább személy járt a fejemben, az pedig Zayn volt. A következő, amire emlékszem, hogy valakinek nekimentem, az italok pedig kiestek a kezemből.

"Bazdmeg, Louis!" Hallottam az ismerős hangot. Várjunk! Mit keres ő a stúdióban?!

"Harry?!" Néztem fel rá, majd le a pólójára. Konkrétan telibe locsoltam vele. "Mit keresel itt..?!" Kérdeztem meglepeten, mégis talán kissé 'felháborodva', azonnal keresni próbáltam valamit, amivel letörölhetem a felsőjét, mondjuk úgyis felesleges lett volna, az anyag már teljesen magába itta a foltot.

"Bennetthez jöttem, de nem tudom, hogy így mégis.. Hogyan fogok kinézni."

"Bennetthez?" Kérdeztem vissza meglepetten. Korábban észrevettem már, hogy Zayn haverjai a buli óta különösen sokat vannak nálunk és foglalkoznak a srácokkal. "Mindegy, akkor gyere és majd kérek neked egy másik ruhát!" Dörzsöltem meg a homlokomat gyorsan meg sem várva a reakcióját, megmarkoltam a csuklóját és magam után rángattam, hogy az öltözőből szerezzek valami rá való darabot ideiglenesen, a kezébe nyomtam. "Ez után szerzünk új kávét és.. És megkeressük a srácokat. Nem is tudom, hogy jöttél ide egyedül?" Hadartam szavaimat kérdőre vonva. Valóban érdekesnek találtam, hogy egyedül bejutott a stúdióba.
"Bennett azt mondta, hogy szólni fog a biztonságiaknak az érdekemben, hogy beengedjenek. És meg is tették, már csak elkísérni felejtettek el oda, ahol ő van." Vallotta be őszintén, én pedig csak bólogattam.
"Majd elviszlek, csak gyerünk. Meg fognak ölni, ha már ennyit kések." Csóváltam a fejemet, indultam el vele újra a kávégép felé, hogy a számukra "életet adó" nedüt újra kinyerhessem belőle - ugyan sosem tudtam, hogy ez miért olyan fontos nekik, mindig is utáltam a kávét - még maga Harry is szerzett magának egyet. Így indultunk el újra a folyosón. Ismételten csak egy dolgon járt az eszem, de most meg is tudhattam volna. Hol van Zayn. Igazság szerint fogalmam sem volt, hogy ezt most meg merjem-e tőle kérdezni, vagy ne. Talán tényleg nekem lenne igazam és csak egyetlen egy szexre voltam neki elég, és azt nem biztos, hogy feldolgoznám egyhamar. De azzal sem teszem jobbá a helyzetet, ha csak gondolkozok rajta és nem kérdezem meg soha.
"Harry, feltehetek egy kérdést?" Szólaltam meg végül megtörve a kínos csendet kettőnk közt.
"Hadd halljam." Válaszolt egyszerűen, csak az utat nézte maga előtt, nem nézett le rám.
"Nem akarok idiótának tűnni, de nem tudod hol van Zayn? Úgy értem, te a barátja vagy, én meg már egy ideje nem találkoztam vele aztán.." Kezdtem el magyarázkodni rögtön utána.
"Nahát, nem igazán láttam még embert, aki kereste volna Zaynt egy kis 'kalandja' után. Legalább is ennyi idő után nem." Füttyentett, én pedig máris tudtam, hogy a fekete valami egy éjszakás kaland hívő lehet. Belül már régen fejbe is csaptam magam amiatt, hogy megkérdeztem. "Egyébként nem sokat van otthon, el van foglalva a munkájával. Ne kérdezd, hogy meg fog-e keresni, ha több ideje lesz. Nem tudom, eddig még senkit nem keresett meg." Mondta. "Ja, és azt se kérdezd meg, hogy mi a munkája. Nem kell róla tudnod." Tette hozzá, mikor már éppen a számat nyitottam volna a kérdésre. Mindössze bólintottam, s ezzel már el is értük a szobát, ahol a többiek voltak. Ez volt az a terem, ahol a felvételeket készítettük, teljesen hangszigetelt volt az egész. Az üvegablak mögött éppen David soloit vették fel, a többiek kint voltak, így oda tudtam nekik adni a kávét. Mikor már épp a drága szőkénknek nyújtottam volna az övét esett le az állam. Harry nevét "Hazzának" kiáltva lépkedett elé -igen nagy léptekkel- és karolta át a nyakát, a göndör pedig a derekát.
"Bennett a kávéd..." Kezdtem még viszonylag hangosan, hangom a mondat közben halkult el szinte suttogássá, amint láttam gyors csókot váltani őket. Jóformán a szememnek sem akartam hinni.

"Tedd le, Louis. És köszönöm, hogy hoztál." Hadarta felém fordulva, mielőtt újra a másikra koncentrált volna. Egy ideig nagy szemekkel pislogtam rájuk, majd lassan bólogattam, és a többiek felé fordultam hallgatva az instrukciókat, mit tegyek.
Egész nap Harry szavai jártak az agyamban. Elfoglalt a munkájával, de nem akarom tudni mi az. Még senki nem kereste őt a "kalandok" után. Akkor majd én keresni fogom!
A melóval csak késő este végeztünk. A srácok már hulla fáradtak voltak, ahogyan bevallom őszintén én is. Autóba szállva indultunk el hazafelé, amikor is realizáltam, hogy ma bizony lesz egy vendégünk a házban estére, a göndörke. Két lehetőség van: Nem fogunk aludni, vagy ketté szedjük a párosítást 2 külön szobára? Igazából az nem lenne túl szép dolog. Egyetlen álmatlan éjszaka még belefér, nem? Amúgy is, 2 néző előtt nem biztos, hogy lefeküdnének. Vagy mégis..? Míg ezek a gondolatok jártak az eszemben vettem észre, hogy haza is érkeztünk. Nehézkesen, de kikászálódtunk a kocsiból, nekem pedig első dolgom volt Zayn háza felé pillantani. A villany égett a nappalijában és az emeleten. Itthon lenne..?
Egy ideig csak bámultam az épületet, mire a többiek megszólaltak, hogy menjek már. Kis agy-feldolgozási idő után tekintettem feléjük és ráztam meg a fejemet.
"Később megyek! Vagy nem.. Még nem tudom! Menjetek!" Kiabáltam oda nekik, már meg is indultam a nagyobb ház felé. A kapuig egész jól ment a dolog, ahol is megtorpantam, csak megálltam előtte, akár egy kuka. Kezem nem akart a csengő felé mozdulni, szinte a víz is levert. Senki nem kereste még, erre itt vagyok én, a szomszéd gyerek, aki mindenféle indok nélkül megkeresi. Meg ott a munkája is. Mi van ha éppen zavarni fogom?
Gondolataim közepette már csak egy dologra lettem figyelmes. A csengő megszólalt odabent, a kezem pedig úgy volt arra rátapadva, mint annak a rendje.

Nincs visszaút; a csengő szólt. Most minden kiderül.

8. fejezet - Ne szólíts így

Sziasztok :) Nagyon sajnálom a rengeteg kimaradást a részekben! Mostanában nem érzem túl jól magamat, sem fizikai, sem lelki értelemben, de nagyon örülök, hogy továbbra is kitartotok mellettem és megvárjátok, hogy megszenvedjek egy részt :) Hálás vagyok nektek! ♥ Tehát, itt a Dark 8. része, Jó olvasást kívánok!

By the way a rész 18+ jelenetet tartalmaz, saját felelősségre, drágáim.

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Az ő hangja hallatára úgy éreztem, hogy az eddigi fejfájásom még csak erősödni kezd. Ne, miért pont ő? És mit keresek a nappalijában?
"Jó reggelt, Habcsók. Milyen sokáig aludtál." Lassan pillantottam rá. Mégis hogyan nevezett? Habcsók? Rosszul hallok?
"Zayn? - Kérdeztem vissza, bár természetesen tudtam, hogy ő az." Mégis mi a fenét keresek én itt? - Kérdeztem, ahogyan eddigi kényelmes fekhelyemről ülésbe tornáztam magam.
"Nocsak, nem emlékszel a tegnap estére? Mikor egyedül és védtelenül baktattál haza azokon a veszélyes utcákon a kabátomban.." Mondta szánalomra méltó hangon, majd utolsó mondatrészére vigyor jelent meg ajkain. Magamra pillantottam. A kabátja.. Miért is nem vette le rólam? - Aztán összetalálkoztál azzal a részeg nyomorulttal. Nos Habcsók, nem is tudom mi lett volna, ha nem vagyok ott.. Talán már nem lennél ilyen édes szende szűz.
"Ne hívj így, bazdmeg!" Korholtam le, amiért már megint ezen az idióta néven szólított. Elsőre még elnézem, de nem többet.
"Naaa, így kell bánni a megmentőddel?" Emelte fel a kezeit maga elé, míg közelebb sétált hozzám.
"Nem vagy a megmentőm! Világos?! Én is ugyanúgy meg tudtam volna védeni magamat az ellen a tahó.. Ellen..!" Kezdtem nyafogni, pedig igenis hálás voltam neki. De ha elmondom még elbízza magát.. Így is túl nagy az egoja. "Várjunk! A srácok biztosan aggódnak értem, haza kell menne.." Kezdtem bele és álltam is volna fel, de erős karjai visszanyomtak a kanapéra.
"Nem kell sehová sem menned. Értesítettem őket, hogy nálam vagy." Rázta meg maga előtt a telefonomat. Hogy a fenébe került az hozzá?!!
"Add azt ide!" Rivalltam rá, ő pedig minden gond nélkül csak úgy a kezembe is adta, hihetetlen flegma módra.
"Nincs is semmi érdekes üzeneted.. Pedig reméltem, hogy találok pár kanos üzenetet valakitől, de.. Így még jobb.. Hiszen nincs is senkid.." Hajolt hozzám közelebb és közelebb amint kimondta szavait, kabátját már akkor nemes egyszerűséggel rángatta le rólam. Kirázott a hideg, hatalmasat nyeltem. Hát ez nem igaz! Mindig itt kötünk ki?!
"Honnan tudod, hogy nincs?! Attól, hogy nem SMS-ezek vele arról, hogy hogyan dug meg.." ..A nem létező pasim, attól még nem létezik. Muszáj volt kitalálnom valamit..
"Nem. Egészen biztos vagyok benne, hogy nincs senkid. Tudod, az édes lakótársaid ezt is elmondták. Büszke vagyok rájuk, igazán nagy a szája 1-2-nek.. Kérnem sem kell és mindent elmondanak..." Tapadt rá a nyakamra forró csókokkal hintve be azt. Éreztem, hogy arcom elvörösödik. Ezért még megölöm őket, csak essek haza innen... A testem magától mozdult, az agyam tudta vagy beleegyezése nélkül. Egyik kezemet a nyakába fontam, ujjaimmal végigszántottam rövid, hollófekete haját. Éreztem bőrömön, hogy vigyorra húzta a száját, ez után harapott bele a bőrömbe, majd szívta meg azt. Ekkor kapcsolt be végre az agyam is. Abban a másodpercben rántottam el a kezemet a nyakától, majd toltam a mellkasa elé azt, próbáltam elnyomni testét enyémtől.
"Hagyd már abba! Miért nem tudod megérteni, hogy nekem nem kellesz?!" Kiabáltam rá, ellenben már csak azt vettem észre, hogy mindkét csuklómat a lehető legerősebben markolja meg, majd hátralökve a testem szorítja azokat a kanapéhoz.
"Maradj már veszteg! Eddig 3x megkegyelmeztem neked, kezd fogytán lenni a türelmem!" Emelte fel ő is a hangját, gyönyörű, barna szemeiben nem láttam azt a csillogást, amit pár perccel ezelőtt, azt a huncut fényt. Tekintete sötét volt, rémisztő. Szívem a torkomban kezdett dobogni. Nem.. Nem és nem!
Monológja befejezése után ismételten a nyakamat tűzte ki célpontjául, majd a kiszívott területtől kezdve fogott bele bőröm újabb és újabb csókokkal hintésébe. Hazudtam volna, ha azt mondom, hogy nem élveztem. Soha még semmit ennél jobban. Valahogy értette a dolgát..
Nem, nem lehet! Nem szerethetem a szomszédomat, nem is ismerem!
Mire észbe kaptam gondolataimból már csak egyik kézzel tartotta a csuklóimat, de még így is elég erősen ahhoz, hogy ne tudjak szabadulni. Másik, immáron szabaddá vált kezével az ingem gombjaival szórakozott. Mit szórakozott? Jobban megy neki a kigombolás, mint nekem valaha is ment! Saját magamon!
"Zayn.." Nyüszítettem nevét erőtlenül, mikor már végzett a gombok úgy háromnegyedével, s már a kulcscsontomnál járt ajkainak mézédes csókjaival. Na tessék, már megint ilyeneken gondolkozom..
Lassan az utolsó gomb is kikerült helyéről, az anyag pedig úgy bomlott testem két oldalára, ahogyan annak lennie kellett. Zayn így pontosan és tökéletesen tudott végighaladni csókjaival az előbb kipécézett helyétől le a mellkasomon és a hasamon át a V vonalamig, szinte egyetlen apró területet sem kihagyva. Alapos volt.
Éreztem, mintha a nadrágom kezdett volna egyre szűkösebbé válni. Nem lehet! Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyivel elérte, hogy...
Testem remegni kezdett. Kezeimet kétségbeesetten próbáltam szabadítani tartásából, de már annyi erő sem volt bennem, mint mikor felébredtem. Ez az ember teljesen elvette az erőm és az eszem.
Mély levegőket szippantottam. Hallottam saját szívverésem, mintha csak egy monstrum közeledett volna felém, ki akart szakadni mellkasomból. Tekintetem homályos lett könnyeimtől, ám ebben a pillanatban már nem voltam benne biztos, hogy mitől könnyezek. Egyáltalán nem fáj amit tesz. Talán az élvezettől? Attól könnyezik egyáltalán az ember...? Rápillantottam. Nem láttam be teljes arcát, csupán hosszú szempilláit. Gyönyörűen mutattak, ahogyan barna szemeit keretezték, de be kellett vallanom, hogy most is, lehunyt szemekkel. Még talán erotikusabbnak tűnt tőlük, vagy a fene tudja.
Még mindig szabad kezével biztosan pattintotta ki a nadrágom gombját is. Na ne..! Jézusom! Egy másodpercet sem tétovázott, hatalmas, meleg kezét a nadrágomba vezette. Az alsómon keresztül kezdte el simogatni merevedő férfiasságomat, mire akaratlanul is egy nyögés szakadt fel torkomból.
"Nocsak Habcsók, most hogy élvezed, az előbb meg még mennyire ellenkeztél.." Hajolt fel hozzám, suttogta ajkaimra szavait -hangja mélyebb volt, mint eddig bármikor, de hihetetlenül tetszett-, majd tapadt rájuk. Nos, tulajdonképpen még hálás is voltam neki. Hosszú csókjai elnyomták bennem ezeket az átkozott hangokat. Még csak el sem akartam hinni, hogy én vagyok az. Egy csodálatosan egyszerű mozdulattal rántotta le rólam a szűkös, fekete farmeromat, szinte vele együtt húzva az alsómat is.
"Zayn!" Sipítottam elhajolva ajkaitól, de még mindig az övére lihegve. Vigyor jelent meg arcán, ahogyan a sajátjához nyúlt, majd övét kikapcsolva, lehúzva nadrágját dörzsölte össze tagjainkat.
"Látod, Habcsók? Pontosan ezt éreztem minden alkalommal, amikor megláttalak. Már az elsőtől kezdve." Dörmögte, én pedig már egy másodpercet sem habozva tapadtam gyönyörű, rózsaszín ajkaira. Agyamat már köd borította, nem tudtam normálisan gondolkozni.
Ezt Zayn észrevételezve engedte el másik kezével is enyémek tartását, hálás voltam neki érte. Semmit nem akartam tenni velük, ami a menekülésemet szolgálta volna, ehelyett inkább nyakát karoltam át mindkettővel húztam közelebb és közelebb magamhoz, míg ő immáron egy kezével mellkasomat, hasamat cirógatta, a másikkal az alsómon belül piszkált. Csókunk közben egyre gyakrabban nyögtem szájába. Hihetetlen élvezetet tudott kölcsönözni még így is, egy rohadt kanapén. VÁRJ, most tényleg egy kanapén fogom elveszíteni a szüzességemet?! Hát ez milyen romantikus! ..Nincs energiám ezen gondolkozni tovább.. Kezeimet lejjebb vezettem Zayn hátán, majd egyiket lecsúsztattam, s mindkét kezemmel megragadva pólóját rángattam le róla. Újra megláttam tökéletesen kidolgozott, napbarnított testét övező tetoválásait, ujjaimat egyenként húztam végig rajtuk, csak ez után tértem újra a hátára és piszkáltam alsója szegélyét, míg ő le nem rángatta rólam az enyémet. Kezeim mozdulatai akkor fagytak le teljesen. Istenem, erre én még nem készültem fel!
"Ne ijedj meg, ha azt teszed szépen amit én mondok, akkor nem lesz baj." Suttogta fülembe, majd bele is nyalt, harapdálni kezdte a fülcimpámat. Két ujját számhoz emelte, majd simogatni kezdte velük ajkaimat. "Gyerünk Habcsók, nyald őket. Úgy könnyebb lesz nekem és kevésbé fájdalmas neked." Úgy tettem, ahogyan kérte. Tetteimet már csak az izgalmi állapot vezérelte, közel sem az agyam. "Ügyes fiú." Jegyezte meg egy idő után, kihúzta ujjait a számból, kezeivel pedig combjaimat fogta meg és tolta feljebb, ahogyan ő is fészkelődött a kanapén. Szemeimet már régen lehunytam, így csak érezni tudtam, hogy mit csinálhat.
Egyenlőre csupán egy ujjával körözött bejáratom körül. Nyüszítettem, nem értettem, hogy mégis mi olyan jó neki abban, hogy--- S akkor megéreztem magamban az első ujját. Sikoltás tört fel a torkomból. Azt az érzést, ahogyan belém tolta nem tudtam volna leírni. Fájdalmas volt, s ez még csupán egy! Nem is igazán figyelt arra, hogy megszokhassam az érzést, azonnal mélyebbre tolta bennem, s kezdte el mozgatni, szinte azonnal hozzáadva második ujját is. Azok már nem sikoltások voltak, inkább keserves és fájdalmas nyögések. Elejéről, kezdeti úgymond gyengédsége teljesen elpárologni látszott.
Ujjat be-behajlítgatta testemben, ollózott velük, én pedig úgy éreztem, hogy szétszakít. Szemeimből könnyeim egyre csak folytak, főleg a pillanatban, ahogyan ki is húzta őket. Ez tulajdonképpen egyfajta megkönnyebbülés is lehetett volna, de akármennyire is fájdalmas volt, talán egy része élvezhető is.Valamint tudtam, hogy most mi fog következni. Magáról is lefejtette alsóját, hiszen nekem odáig már nem sikerült eljutnom, férfiasságát a bejáratomhoz helyezte. Nagyot nyeltem, próbáltam felkészülni az érzésre, de erre tulajdonképpen nem lehet. Mikor belém hatolt az előzőnél sokkal élesebb, vékonyabb jajveszékelő sikoltás hagyta el a torkomat.
"Zayn!" Visítottam, ahogyan csak mosolyt láttam megjelenni arcán könnyeim fátylában. Csak úgy, mint ujjai esetében, most sem törődött azzal, hogy vajon nekem hogy a jó. Beljebb és beljebb ereszkedett egészen addig, míg el nem érte azt a számára valószínűnek tartottam még nem tökéletes mélységet, de mozogni tudott testemben. Nyögéseket már szinte alig lehetett hallani hangomból. Szinte az egyedüli hangok a lányos sikítások voltak, vagy az esetek, mikor nevét ismételgettem.
"Habcsók, próbáld már meg elengedni magad! Rohadt szűk vagy!" Parancsolt rám mély, élvezettől rekedt hangján. Rohadt könnyű azt mondani! Szavaira nyüszíteni kezdtem, szipogtam és újra nevét motyogtam.
"Zayn, ez rohadtul fáj.." Böktem ki szavaimat végül, mire talán még meg is sajnált. Tempóján lassított, kezeivel testemet kezdte el simogatni. Mellkasomat, oldalamat, hasamat.. Úgy konkrétan mindenhol ahol ért, majd ajkaimra hajolt csókokért, mikor pedig épp nem ott, akkor forró puszikkal hintette be más testrészeimet, esetleg szívásokat hagyott rajtam.
A fájdalom érzése még mindig nem múlt el, de valljuk be, sokkal jobban tudtam kezelni. A sikítások élvezetes nyögésekbe váltottak, ahogyan egyre közelebb repített a csúcs felé. Torkából fokozatosan neki is mély nyögések kezdtek feltörni. Kezdtem sejteni, hogy ő is egyre közelebb van az élvezet teljes eléréséhez, akárcsak én.
Már csak pár mélyre hatoló nyögés volt hátra, míg Zayn el nem ment. Ezt megérezve szakadt fel a torkomból egy hangos nyögés, az ő pár számára 'levezető' lökést követően pedig már én sem bírtam tovább, s elélveztem. Mindketten lihegtünk, a fekete hajú félisten pedig kihúzódva belőlem borult rá a testemre, kezdte el piszkálni a már így is épp eléggé kócos hajamat.
"Na, mi az, Habcsók? Nem is volt olyan rossz, vagy mégis?" Kérdezte nevetve, én pedig már éppen a szememet forgattam volna, de emellett egy mosoly is tükröződött arcomon. Talán még mindig nem fogtam fel mi történt, talán mégis. Egy biztos: Jó kedvem volt.
"Ne hívj már így.." Morogtam fel játékos hangon, majd utoljára erőtlenül vállába boxoltam, ez után hunytam le a szemeimet és csak öleltem őt, s így is maradtam volna, amilyen sokáig csak lehet. Vele.

7. fejezet - A megmentő

Sziasztok! :) Nos tudom, tudom. Megint egy kicsit későn sikeredett hoznom a Dark részt, de nézzétek el nekem kérlek. Remélem, hogy mindenesetre a tartalma kárpótolni fog akármiben is és tetszeni fog nektek. Jó olvasást kívánok!

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

A buli végezte után a többség sokáig aludt. Tulajdonképpen ők sokat ittak, nekem meg túl sok minden volt az egyszerre, amik történtek. Mire nagy nehezen már 5-en kikászálódtunk az ágyból -a szőke kivételével- a házat kezdtük el takarítani. Nos, úgy tűnt, hogy el is fog tartani egy darabig.. Aztán az estémről kezdtek el kérdezgetni. Nem, nem! Csak hagyjátok már ezt az átkozott témát, soha többet nem akarok találkozni vele! Ha tehetném még el is költöznék innen! ...De ezt nem tehetem meg a srácokkal.

Ekkor egy kabátot véltem felfedezni a kanapéról félig lelógva. Fekete, bőrdzseki volt, pár irat is volt benne, meg ilyen hétköznapi cuccok, öngyújtó. Remegve nyúltam az irattartóért, csak reméltem, hogy valakinek ugyanolyan kabátja van, mint neki. Személyigazolványán az ő képe köszönt rám. Éppen az övé. Dús, fekete haja, gyönyörű napbarnított bőre, igéző csokoládébarna szemei. A szívem hatalmasat dobbant. Nem lehet igaz! Itt hagyta a rohadt igazolványát! Ekkor a szemeim fényképéről adataira tértek át. Zain Javadd Malik, születési ideje 1993. január 12.. Várjunk! Ez a srác rohadtul fiatalabb mint én?! Adatait bújva nyeltem nagyokat, azt hittem, hogy a szívem ott helyben fog kiugrani a helyéről, mikor megszakították gondolatmenetemet.

"Louis, minden oké? Mit találtál?" Kérdeztek a srácok, én meg nagyokat pislogva fordultam meg és mutattam fel a kabátot.

"Zayn kabátja.. Úgy értem, megnéztem az iratait, hogy.. Biztosan az övé-e.. Tudjátok, ki tudja.." Kezdtem azonnal mentegetőzni, reméltem, hogy semmi érdekes nem tűnik majd fel nekik.

"Hah, valamikor vissza kellene vinni neki.. Gondolom szüksége lesz az irataira." Kezdték a megállapítást. Nahát, nem monják? De most nem én akarok lenni az a szerencsétlen, aki megnyeri ezt a nemes feladatot!

"Louis mi le-" Kezdődött a mondat, én meg már vágtam volna rá a nem-et, mikor megcsörrent a telefonom. Letéve a kabátot és az iratokat halásztam elő a zsebemből, s Nathan -a menedzser- nevét véltem felfedezni rajta. Na, már csak ez hiányzott. Tényleg. Megmutattam a fiúknak a hívót, mire ők is sóhajtottak, eztán engedték, hogy fel is vegyem. Megköszörültem a torkomat, majd a fülemhez emelve a telefont szóltam bele a lehető legszánalmasabb hangomon, hátha megsajnálna, vagy valami! Amint kiejtette a száján, hogy munkánk lenne egyből kifogásokat kezdtem el keresni.

"Tudod a tegnapi bulin Bennett és Andrew eléggé.. Kiütötték magukat, nem hiszem, hogy tudnának.." Kezdtem a mondatomat közben leintve az épp szólni készülő Andyt. Így sem úsztam meg. Valami idióta kiadási és papírmunkák miatt hívott, kivételesen nem a srácok felvételei miatt. Sóhajtva egyeztem bele mindenfélébe, így vasárnap délelőtt.

Gyorsan adtam elő nekik, hogy ezúttal sajnos nekik kell kitakarítani a lakást, teljesen egyedül, majd felkaptam Zayn kabátját és a kulcsaimat. Majd hazafelé beviszem neki.. Felhúztam a cipőm, kisietve az ajtón kiáltottam oda nekik egy utolsó "Sziasztok, majd jövök!"-öt és már be is csuktam magam után.

**********************

Sosem éreztem még ilyet munkában. Mintha a percek órák lettek volna, a másodpercek percek és az órák napok. Javában besötétedett, mire mindent elintéztünk és hazafelé indulhattam. Nos, azt hittem, hogy legalább előtte hazaérek.. Nathan felajánlotta, hogy kocsival elvisz, hiszen nekem csak annyi eszem volt, hogy gyalog induljak útnak. Nem, dehogy. Amúgy is be akartam még menni valami kávézó szerű helyre is, meg a boltba is. Nem akarom ugráltatni, hogy ide meg oda vigyen el. A stúdiónkhoz közel volt egy kisebb bolt, ahol szinte mindent lehetett kapni. Gondoltam ez tökéletes lesz arra, hogy bevásároljak azokból, amiket tegnap eltörtünk vagy elfogyott a bulin. A boltból kiérve már sokkal hidegebb volt, mint előtte gondoltam, szóval Zayn kabátját húztam magamra. Meglepően, de jól esett érezni illatát. Micsoda?! ...Csak jó a parfüm, ennyi az egész! Ahogyan sétáltam mintha veszekedő alakokat hallottam volna. Tudtam, hogy nem szabad megállnom, sétáljak tovább, mint aki semmit nem hallott. Még a fülhallgatóm is nálam volt, a hangokat is ki tudtam volna zárni. De persze én kíváncsi voltak.. Egy kis mellékutca felé tekintettem. Elég kihalt volt már errefelé minden, próbáltam úgy egyensúlyozni a zacskókkal a kezemben, hogy ne csörögjenek, miközben betekintettem. Két férfit láttam, de egyiket sem ismertem. Az egyik egy körülbelül velem egykorú fiú lehetett. Olyan volt, mintha ismertem volna, de nem tudtam pontosan, hogy ki is az. Talán láttam már az utcán, vagy valami... A másik pedig valami idősebb, részeg alak. Már éppen készültem volna rá, hogy elmenjek, mikor hangokat hallottam.

"Oh, nézd.. Egy kis leselkedő friss hús.." Szólalt meg a részeges fickó, én pedig azonnal leblokkoltam. Neee, ezt így nem..! Ez még rosszabb, mintha Zayn lenne! Elkapta a felkaromat, mivel elérte, hogy minden szatyor kiessen belőle, egyenesen a földre. A másik fiú elrohant. Basszameg! Hogy lehet valaki ilyen gyáva szutyok?! Bárcsak ne a rohadt kíváncsiságom hajtott volna! ...Most már rohadtul mindegy. Ahogyan beszélt, hozzám ért folyamatosan rázott a hideg és szabadulni próbáltam, kiabálni esélyem sem lett volna. Már akkor éreztem, hogy el fogom veszteni a testem felett a kontrollt, de azt nem, hogy még az eszméletemet is elveszi. Túlságosan megrémültem.

Az utolsó dolog amit hallottam egy harmadik személy csatlakozása volt. Hangja mély, mégis remek és ismerős. A részeg pasi kezei elengedtek, fájdalmas nyögését hallatta, míg két másik kar megakadályozta, hogy a földön terüljek el. Ez után minden sötét lett.

Fogalmam sincs mikor ébredtem fel. A fejem fájt, úgy éreztem magam, mint aki másnapos. Mi ez? Még most ébredek fel teljesen abból a nyomorult buliból? Szemeimet kinyitottam, mire hatalmas meglepetés fogadott. Egy teljesen ismeretlen helyen voltam, ismeretlen szobában és ismeretlen kanapén fekve. Legalábbis akkor még azt hittem, hogy ismeretlen.. Ám egy ismerős hang meggyőzött, hogy nem volt az.

Ez itt Zayn Malik nappalija.

6. fejezet - Szánalom

Sziasztok! :) Itt vagyok újra, és ez pedig a Dark 6. része! Hmm, mint eddig talán nagyon kevés részhez, itt sem tudok sajnos túl sok mindent hozzáfűzni az aktuálisan történt dolgokhoz, csak annyit, hogy remélem tetszeni fog nektek! :D Jó olvasást kívánok mindenkinek!

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Már nem voltam százas, mikor újra összetalálkoztam Zaynel. Kifogásokat kerestem a fejemben, féltem, hogy tenni fog valamit csak azért, mert otthagytam félelmem miatt Andrewel. Próbáltam úgy viselkedni, mint aki részeg, nem is tud magáról, ezzel akartam palástolni azt, hogy mennyire zavarban is vagyok pontosan. A tervem éppen az ellenkező irányba sült el.
Reakcióimon felbátorodva kapta el az államat. Azonnal kétségbeestem. Mégis mi a francot csináljak most? Ereimben megfagyott a vér, mozdulni sem tudtam, ahogy tartotta a fejem, majd újra nyakamon éreztem ajkait, pont mint tegnap. Erőtlenül nyüszögtem fel. Nem mondhattam, hogy nem tetszett az érzés, melyet kölcsönzött nekem, de nem akartam ezt. Nem akarok vele lefeküdni! Nem is ismerem! Az agyam folyamatosan kattogott, ki akartam találni valamit, amivel megmenthetem magamat az idióta helyzetből, de semmi sem jutott eszembe, még az eszem is leblokkolt. Mielőtt akár észbe kaphattam volna harapott a nyakamba és kezdett el hirtelen az emelet felé rángatni. Nem tudom, hogy mit akart ott, de amint felértünk le is esett. Egy random hálóba rángatott be, ami tulajdonképpen még csak nem is az enyém volt, hanem a szösziéké. Becsapta maga után az ajtót, majd megfordulva vágott neki az ajtónak. Éreztem, hogy a testem remegni kezd, mégis, hiába féltem hihetetlenül úgy éreztem, mintha a nadrág kezdene szűkös lenni nekem, bár azt tudtam, hogy ez az állapot neki már régen eljött.
Két kezemet erősen fogta meg, csuklóimat erősen nyomta fél kézzel a minket a külvilágtól elzáró berendezési tárgynak. Próbáltam menekülni, vékony, sipító hangokat erőltettem ki a torkomon, a sikítás nem ment, úgy éreztem, hogy a hangom teljesen elhagyott. Szorítása túl erős volt, testét az enyémnek dörzsölte, míg ajkaival végig a nyakamat csókolgatta, harapta össze-vissza, de szívás nyomokat is hagyott rajta. Ez nem lehet igaz! Nem történhet meg megint! Miért pont engem szemelt ki az egész rohadt bulin? Hiszen annyian vannak! - Kezdte újra agyam a gondolkodást, de nem ment neki.
Ekkor kaptam meg a második kisebb szívrohamot, mikor a szabad kezével pólóm alá nyúlt, elsőnek csak az oldalam és hasam simogatta, majd megpróbálta leráncigálni azt a fejem fölött. Teljesen pechem lenne, és még sikerült is neki? Istenem, ez ma a barátaim szobájában fog megerőszakolni..!
Elhajolt a nyakamtól, majd végigmérte a felsőtestemet nagy vigyorral arcán.
"Oh, szóval ilyen kis tetovált vagy.. Kívülről nem is látszottál annak.." Kezdte el csókolgatni mindet, egyesével szavai után, kezdve az "It is what it is" feliratommal. Teljesen igazak voltak a jelenlegi helyzetemre a betűk. Testem egyre jobban reszketni kezdett, rettegtem attól, ami most fog következni. Szemeimet összeszorítottam, elképzeltem az úgy 10 perc múlva bekövetkező nem túl fényes jövőmet. Tüdőmbe mintha az összes levegő beszorult volna, nem tudtam normálisan lélegezni, szívem is körülbelül 3x olyan sebességgel vágtázott, mint általában.
Nem voltam képes tovább visszatartani könnyeimet, megteltek velük szemeim, majd arcomon folytak végig lassan, s csendben. A szipogó hangjaimat még próbáltam elrejteni, ám egy kisebb nyögésnél azok is kitörtek belőlem. Ez nem lehet igaz!
Zayn lassan emelte gyönyörű, igéző barna tekintetét rám, egyenesen a szemeimbe bámult, úgy éreztem, hogy a lelkembe lát. Vállaim rázkódtak, alig láttam a könnyektől, mire csak azt vettem észre, hogy felhajol hozzám, lecsókolja arcomról a sós cseppeket és elenged. Hihetetlenül hálás voltam, el sem tudtam volna mondani mennyire, de nem tudtam mi jár a fejében. Még mindig rettegtem.
Körbenézett a szobában, gondolom keresett valamit. Miután végzett a felderítéssel felvette a földről eldobott pólómat és a kezembe nyomta. Rögtön ez után minden szó nélkül távozott ott, ahol be is ráncigált engem. Az ajtó csukódása után újra nekidőltem, de ezúttal teljesen egyedül. Könnyeimnek többé nem kellett határt szabnom, nem kellett megálljt mondani. A kezeimmel erősen markoltam magam előtt a pólómat, úgy, mint amennyire még soha semmit. Térdeimet felhúztam, fejemet ráhelyezve zokogtam teljesen egyedül, még a zene dübörgő ütemét is sikerült kizárnom, mely kintről szűrődött be.
Fogalmam sincs, hogy milyen sokáig lehettem a földön, mire felálltam és Bennett ágyához vánszorogtam, hogy lefeküdjek rá. Nem volt kedvem felállni, és kimenni, hogy még ha csak a szomszéd szobába is menjek, de megtaláljam a sajátomat. A pólót kiengedtem ujjaim közül, engedtem, hogy úgy essen a földre az ágy mellett, ahogyan akart. A szöszi remek illatú párnáját átölelve szipogtam be illatát mélyen. Nem tudom, hogy mire emlékeztetett az az illat, de minden erőmmel próbáltam kizárni annak az eshetőségét, hogy pont a fekete hajúéra.
Legközelebb már csak arra ébredtem fel, hogy nem szólt többé a zene, valaki lágyan rázza a vállamat.
"Lou? Lou minden rendben?" Hangzottak a kérdések, én pedig felnyögtem. Nem tudtam azonosítani azonnal a hangot, de gondolom valakié volt, aki itt lakott.
"Mivahn..?" Nyüszítettem a lehető legerőtlenebbül, felnéztem a párnából és David aggódó tekintetével találtam szembe magamat.
"Minden rendben van? Olyan hamar eltűntél a buliról és Bennett ágyában találtunk meg.. Nos.. Így.." Mutatott rám, én pedig magamra pillantottam. Persze, még mindig félmeztelenül virítottam az ágyon. Elhúztam a számat, csak akkor jutott eszembe minden, ami este történt. Egy pillanatra ismételten lefagytam, ajkaim közt egyetlen hang sem akart kicsúszni percekig.
"Minden rendben. Csak elfáradtam."